|
Nem hódításra indultunk mi
el
A végtelenből, - csak találkozásra.
Testvér, a mi testvérségünk
Ezért oly ritka, szép és drága.
Nem hajtottuk a lelkünket igába.
Egymás lelkét prédának sose néztük,
Szemmel nem vertük, szóval nem igéztük.
Maradtunk szabadok a
szeretetben.
Maradtunk egyenlők a szeretetben.
Maradtunk testvérek a szeretetben.
Egymás lelkében tiszteltük a
törvényt.
S a végzetet, mint napsugár és örvényt.
A törvény betűje ha összevágott:
Ujjongva hirdettük a rokonságot.
S ha egymás lelke tájait
bejárva,
Rábukkantunk egy nekünk idegen,
Ismeretlen istenség templomára:
Oltárát virággal szórtuk tele,
És szóltunk csendesen: bár nem enyém,
Szenteltessék meg mégis a neve.
Reményik Sándor:
Az ismeretlen Istenek
|
