sziddhartha
                    .: 27. Cikk :.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


InterStat.hu

 

A Szépség Hírnöke

Nicholas K. Roerich

 

Ha valaki a szépség kérdéseivel foglalkozva azt kérdezné, hogy miért ez a zűrzavar napjainkban, akkor azt lehetne válaszolni: Ismerem a jövő útját. A szépség valójában egy össz-emberi érzés, ami mind a városokban, mind a vadonban létezik. Gyakran a természet forrásainak szépségéből táplálkozó szív nyitottabb. Ismételjük, hogy a tudás és a szépség a fejlődés valódi sarokkövei, a világközösség kapui. Ezt nem csak imaként ismételjük, hanem az egész emberiséghez intézett felhívásként. Tudjuk, hogy ezekben a körökben minden szívnek egyesülnie kell. A teremtés gyönyörű mezőin a szeretet, a munka és a nemes cselekedet nem elvont, misztikus szimbólumok a megvilágosodott tevékenykedők számára. Hangsúlyoznunk kell, hogy a szépség teremtő értelmét a mindennapi életben is alkalmazni kell, hogy minden ház és háztartás szép legyen, hogy a könyveknek minden otthonban tiszteletbeli hely jusson.
A szépség jele alatt örömben járunk, a szépség által győzedelmeskedünk, a szépségen keresztül imádkozunk, a szépségben egyesülünk. Ezeket a kifejezéseket nem csak a havas magasságokban használjuk, hanem a város tolongó forgalmában is, és az igaz valóság útját megértve, boldog mosollyal üdvözöljük a jövőt.
Ezek a szavak és ezek a festmények Nicholas K. Roerich, a művész, régész, kutató, filozófus, és humanista kifejeződései. Nicholas Roerich élete, festményei, a kultúra és művészet világához nyújtott hozzájárulása, valamint szellemi filozófiájának inspiráló üzenete, az emberiség értékes és egyedülálló kivirágzását jelenti. Olyan időben, amikor a műveltség degenerálódik, és amikor az emberi tevékenység sok területén erodálódnak a szellemi értékek, akkor Nicholas Roerich élete és példája a legnemesebb emberi tulajdonságok, a bölcsesség és szépség inspiráló újra megerősítéseként szolgál.

Claude Bragdon építész megfelelően írta le Roerich emlékezetes és egyedülálló helyzetét. A magasabb rendű művészetekben időről időre bizonyos egyének jelentek meg, akiket munkájuk messze kiemelt a kortársaik közül, munkájuk egyedülálló és mélységes minősége miatt lehetetlen őket bármilyen ismert kategóriába sorolni, vagy bármilyen iskolával összehozni, mert csakis saját magukra hasonlítanak és.. egymásra, mint a beavatottak tér és időnélküli rendje. Ilyen volt Leonardo da Vinci, Rembrant, Dürer, Blake és más területeken Beethoven, Balzac és Rodin.

Roerich életében e testvériség tagjaként fedi fel magát. A szépség ezen egyedülálló és rendkívüli minősége tükröződik Roerich élete során festett több mint 7000 festményében. Festményeit először megtekintő emberek, sok esetben a vibráló színekről számolnak be, a másvilágiasságról, a képekben lévő törekvő és misztikus erőről. Különösen a későbbi Himalája időszakban látható ez a céltudatos és törekvő igyekezet-minőség. Ez a törekvés arra irányul, hogy a természetben lévő szellemiséget fejezze ki, és hogy azt a szellemiséget az emberi szellemiséggel kapcsolja össze, kifejezi továbbá az ember tökéletesedésére irányuló erőfeszítéseit. Ezt a minőséget különösen "A siető" és "A nagy keresés gyöngye" című festményeiben lehet látni.

Nicholas Roerich 1874. október 9.-én született Oroszországban, Szent Pétervárott. Apja kiváló ügyvéd volt, és Nicholas a családi birtokon nőtt fel, amelyet érdekes módon "Ishvara"-nak neveztek, ami szanszkrit szó és többek között "Ashram"-ot vagy "Szent hely"-et jelent. Legkorábbi gyermekkorától jelentkező befolyások között szerepelt India és hegyei iránt érzett szeretete. Fiatal fiúként erősen megragadta az apja hivatali szobájában függő szép festmény, ami a Kanchenjunga hegyet ábrázolta. Későbbi életében ugyanezt a témát használta az itt látható egyik leghíresebb vásznához.- A régészet volt a másik szenvedélye, ami Roerich korai fiúéletében öltött formát. Egészen fiatalon ásni kezdett apja Szt. Pétervár közelében lévő birtokán és a korai szláv népek számos leletét fedezte ott fel.
Amikor a fiatal Roerich számára elérkezett az egyetemi tanulmányok ideje, világossá vált, hogy az édesapja azt szeretné, ha a nyomdokain haladva, jogot tanulna. Roerichet mélyen érdekelte a művészet és a régészet, és képes volt a különböző érdeklődési irányzatokat egyeztetni és egy-időben iratkozott be a jog, valamint a szépművészeti szakokra Szt. Pétervárott, és mindkét intézetben sikeresen vizsgázott.
Későbbi párizsi tanítói Calman és Puvis de Chavannes voltak, azonban az az ember, aki a legnagyobb hatást gyakorolta rá, a saját tanítója volt, akit Kuindi-nek hívtak, és aki igen szerény származása ellenére, nagy nehézségeit legyőzve, nagyhírű festő és tanító lett.
1897-ben Roerich még mint művészeti tanuló - pályája egyik mérföldkövét jelentő festményét alkotta meg, amely mű rögtön közérdeklődést váltott ki. Ez "A hírnök - törzs támad törzsre" című festménye már tartalmazta a későbbi festményeire oly jellemző misztikus és drámai jellegzetességeket. Ezt a festményt úgy jellemezte, hogy az egy hírnököt ábrázol, amely csónakján valamely ősi szláv településre siet, azt a fontos hírt hozva magával, hogy bizonyos törzsek megtámadták a szomszédaikat.--- Ez a festmény annyira megragadta Pável Tretyakov híres művészpártoló figyelmét, hogy megvásárolta, és a kép most ott függ Moszkvában a "Tretyakov" művészeti galériában.
A régészet és az oroszországi régi kultúrák iránti nagy érdeklődése késztette Roerichet, hogy 1902 és 1904 között nagy területekre kiterjedő utazásokat tegyen az akkori Oroszországban. Azon utazások folyamán kezdte el a régi műemlékek, templomok és épületek festését, mint például az itt bemutatott "Ó Pszkov"-ról készültet.---
Az orosz történelem legendás hőseinek és nagy eseményeinek a megörökítését is elkezdte. Roerich az orosz nép számára életfontosságúnak érezte, hogy tudatosuljon benne a nemzeti örökség értékes része, valamint annak fontossága, hogy a múlt műveltségének eredményeit megőrizzék. Roerich hitt abban, hogy csak, ha megértjük a múltat, akkor vagyunk képesek az emberiség jövőjének az alapjait lerakni, megépíteni.
Erről a témáról a következőket írta: "A múlt legnagyobb, legértékesebb kincseit összegyűjtve és a hősiesség, megvalósítás és szellemi szépség új képeit teremtve, vagyunk képesek a fiataloknak megmutatni, hogy hol vannak az igazi kincsek, hol rejlik a nagy valóság, továbbá hol találhatunk rá az emberi szellem igazolására, megigazulására."
Oroszországban töltött korai évei alatt, Roerich tiszteletben álló és elismert művésszé vált és sok művét vásárolták meg az európai múzeumokba és magángyűjteményekbe. 1906 és 1909 között sok jelentős elismerést kapott, beleértve az olyan címeket, mint: "Az Orosz Szépművészeti Iskola Igazgatója", "A Salon d' Automne" tagja, valamint a Reimsi Nemzeti Akadémia tagja, a Cári Orosz Építészeti Társaság igazgatósági tagja, "Az Ókori Művészetek Bizottságának Elnöke".                 

1907-ben Párizsban tartották illetve rendezték meg Roerich több mint 130 festményének kiállítását. Még ugyanabban az évben festette meg az oroszországi Talaskino-ban lévő Szent Szűz templomban "A mennyek Királynője" című híres freskóját. 1910-ig, Roerich Nyugat-Európa legnagyobb részét már beutazta, és mint igen sikeres színpadi díszlet-tervező kezdett el dolgozni. Djaghilev, orosz művészeti személyiséggel és impresszárióval együtt dolgozva, korának zeneszerzői és írói számára tervezte meg a balettek, operák és színjátékok kulisszaképeit.--- Az itt most bemutatott festmények "A Nibelungok gyűrűje (Richard Wagner); Borodin "Igor herceg" és Henrik Ibsen "Peer Gynt" kulisszáinak és kosztümjeinek vázlatai.

1912-ben, Roerich elkezdett egy festmény-sorozatot, melyek megjósolták az eljövendő konfliktust és a világ által várt nagy háborút. A legfigyelemreméltóbb alkotások ebből a jósló sorozatból az "Utolsó Angyal", a "Pusztulásra szánt város", az "Emberi Bűn" és a "Kígyó sírása". Roerich sok évig nem tudta, hogy a "Kígyó sírása" című művén egy keleti legendát ábrázolt, mely azt mondja, hogy a kígyó akkor sír figyelmeztetően, ha egy ország a megsemmisülés veszélyében van. Roerich az Egyesült Államokba első alkalommal a Chicagoi Művészetek Intézményének meghívására látogatott el. A meghívás kezdete volt az Egyesült Államokban egy másfél évig tartó, 29 várost érintő rendkívül sikeres kiállítási körútnak. Röviddel az Egyesült Államokba való érkezése után Roerich megkezdte a munkáját, hogy intézményeket hozzon létre azon célból, hogy a művészeten, a szépségen és a kultúrán keresztül egyesüljön az emberiség. Ezen intézmények közé tartozott többek között a Master's Institute of United Arts, ahol zenét, festészetet, szobrászatot, operát, balettet és drámát tanítottak, a Corona Mundi, mely egy nemzetközi művészet központ volt, és a Cor Ardens, amely pedig a művészetek egy nemzetközi testvérisége volt. Az alaptanítást, mely kifejezi az általa alapított intézményeket, a legjobban az ő szavai által lehet összegezni: "A művészet egyesíteni fogja az egész emberiséget, a művészet egység, oszthatatlan; a művészetnek oly sok ága van, mégis minden egy; a művészet a közös cél megnyilatkozása; a művészet mindenkihez szól. A szent forrás kapuit szélesre kell tárni mindenki előtt és a művészetek fénye egy új szeretettel fog hatni a szívekre. Jöjjön el a művészet az emberekhez, ahová tartozik. Nem csak múzeumainknak, színházainknak, egyetemeinknek, nyilvános könyvtárainknak, vasútállomásainknak és kórházainknak, hanem még a börtönöknek is díszítetteknek és gyönyörűeknek kellene lenniük. Akkor nem lesz több börtönünk. Ami most a múzeumhoz és a színpadhoz tartozik, a mindennapi életünk részévé kell váljon. A szépség jele meg fog nyitni minden szent kaput." Roerich másik nagy hozzájárulása az emberiséghez az az erőfeszítése, hogy létrejöjjön egy egyetemes szerződés a történelmi emlékművek, székesegyházak, múzeumok és a nagy művészeti kincsek megőrzésére a háború évei alatt. Ezért, Roerich megtervezte "A Béke Zászlaját" , mely az emlékművek felett repülve jelzi, hogy azok semleges területek. A "Kultúra Vörös Keresztjének" nevezte. A nyilvánosság úgy ismeri, mint a "Roerich Egyezmény" és a "Béke Zászlaja".

A Roerich Egyezményt 1935. április 15-én kötötték meg Roosevelt elnök irodájában, maga az elnök, a Latin Amerikai országok többségének képviselői által és végezetül még 39 ország jóváhagyásával. Az erőfeszítéseiért Roerichet Nobel Béke Díjra jelölték. A béke zászlajában levő három terület szimbólumát úgy fordíthatjuk, mint a kultúra köre által körülvett vallás, művészet és tudomány ábrázolása. Roerich lelkes tanulmányozója volt az ősi bölcsességnek és vallotta a szent hagyományt, festett is egy sorozatot mely az emberiség nagy tanítóit ábrázolja. Nem mint bálványokat festette, hanem mint az emberiség vezetőit és tanítóit. Olyanok tartoztak ide, mint Mózes, Buddha, Confucius, Lao-Ce, Krisztus és Mohamed.
Roerich mélyen tisztelte H.P.Blavatsky-t és az emberiségért tett nagy szolgálatát, amiért visszaadta világszerte a Bölcsesség Hagyományát: a Teozófiát. Úgy beszélt róla, mint a nagy honfitársról, aki lefektette az alapokat az eljövendő Igazság üzenetének, és neki ajánlotta  "A Hírnök" című festményét, amely ma Indiában az Adyari Teozófiai Társulatnál van kifüggesztve.
A korai 1930-as években Nicholas a feleségével, Helena Ivanovria Roerich-hel együtt az elsők voltak, akik lefordították orosz nyelvre H.P.B. Titkos Tanítás című művét és megalapították az Agni Jóga Egyesületet. Agni Jóga, vagy más néven a Tűz Jógája egy mindenre kiterjedő jóga, amely felkészíti a személyiséget az isteni tűz kifejezésére, mely az Ember Szellemi Eszenciája.
Roerich az írásaiban így szól az Agniról: Zoroaster kultúrájában szerepel a láng kelyhe. Ugyanezen láng kelyhe társul Salamon idején történő ősi zsidó egyesüléshez. A Chanda Gupta Marja-i korok hindu feltárásaiban megfigyelhetjük ugyanezt az ábrázolást. A Boddhisattvák kezükben tartanak egy virágzó kelyhet, benne a láng nyelveivel. Egyesek tehát még emlékeznek az Élet Kelyhére. Egy láng volt a Szent Grál is - nem pusztán képzelődés - a tények összefüggnek minden idők nagy tanításaival, a tiszta tűz nyelvével.  
Rerih számos festményének volt a témája az Agni, melyet úgy ábrázolt, hogy egy tanító elhozza az emberiségnek a szent tüzet. A számos tibeti legenda közül, amelyet ábrázolt, az egyik a Lhita mani legendája volt, amely megjósolt egy szent tüzet, amelyet egy fehér paripa fog a hátán lehozni a hegycsúcsról, hogy megvilágosítsa az emberi tudatot a nagy sötétség idején. A "Krisztus Jelei" című kép a követendő út illusztrációja volt az Agni Jóga tanításaiból: "Egy márciusi éjszaka egy vezető eltévedt, keresgélés után, rálelt Krisztusra, miközben egy homokdombon ült, és a holdvilág áradó fényét szemlélte. Azt mondtam neki: "Eltévedtünk, a csillagok jeleire kell várnunk." Akkor, ő fogta a bambusz-botját és egy négyzetet rajzolt a lába nyoma köré, azt mondva: 'Valóban'. Én mondom, emberi lába volt és jeleket rajzolt a pálmaágával, egy négyzetet rajzolt maga köré. Bizony emberi kézzel. A négyzet közé rajzolt egy boltíves oszlophoz hasonlót. Azt mondta: "Óh, hogy az Aum beszivárog az emberi tudatba. Itt van egy rajzom egy oszlopról, a tetején boltívvel, és beállítottam az alapzatát négy irányba. Majd amikor emberi kezek és lábak által felépül a templom, amelyben terveimnek hűen virágzik majd az oszlop, akkor hadd haladjanak az építők az én akaratom által. Miért kellene várnunk az útra, amely előttünk van."

1923-ban Roerich a családjával együtt útnak indult az első híres ázsiai expedíciójukra, amelyekről könyveiben számolt be: " Altai Himalaya", "Shamballa" és az "Ázsia szíve". A kitartóan zord idő, a nehézségek, a banditák veszélye és a helyi háborúk ellenére az expedíció eljutott ló-, teve- és jakháton a Himalaya, Mongólia, Kína és az Altaj legelrejtettebb helyeire. Többször fogságba estek, és végül is a szabadulásuk kétségtelenül csodának volt köszönhető. Az egyik ilyen eseménykor azt írja a naplójában: "Kegyetlen öt hónap telt el a sátrakban, mínusz hatvan fokban és 1500 láb magasan. Egy állandóan részeg őrnagy és barbár katonák őrizetében utazunk; tilos szóba állnunk más elhaladó karavánokkal, vagy ételt vennünk a bennszülöttektől. A karaván lassan haldoklik. Minden egyes nap újabb tetemek hevernek a sátrak mellett és vadkutyák csapata hangosan marcangolja az újabb zsákmányt. Százból kilencven állat elpusztult, négy haldoklik és öt ember meghalt. Nem tudunk visszamenni; csak előre szabad haladnunk."
Az expedíciók során összegyűjtött embertani, régészeti, nyelvészeti és növénytani adatokon felül Roerich számos anyagot gyűjtött kelet mítoszairól és legendáiról egyaránt. Azt írta: "Ázsia minden egyes városában és táborhelyén megpróbálom felfedni, hogy milyen emlékeket őrizgetnek a nép emlékezetében. Ezeken a tartózkodó és fenntartott meséken keresztül megismerhető a valódi múlt. A folklór minden egyes szikrájában található kivonat a nagy igazságról, vagy felcicomázva, vagy éppen hogy eltorzítva."
Végül Roerich és a családja a Himalájai előhegységekben, a Kulu völgyben telepedtek le. Megalapították az Urusvati Himalájai Kutató Intézetet, melyet az expedíciók során tett kutatások és felfedezések eredményeinek tanulmányozására szerveztek. Ezen a helyen töltötte
el Roerich maradék életének legnagyobb részét.
Alkalomadtán visszatért még az Egyesült Államokba és a világ más részeire, hogy számos korábban elkezdett tevékenységét koordinálja. De az ideje nagy részét a Kulu Völgyben töltötte, ahol festett és írt egészen a haláláig, 1947. december 13-ig.
Habár Roerich Oroszországban született, valójában ő világpolgár volt.
A látomásai sokkal tovább terjedtek a nemzeti és a vallási határokon. Az élete felajánlás volt a szépség - mind szóban mind tettben - való megértésére. Felhívás volt az emberiségnek, hogy dolgozzanak a szépség nevében, gyűjtsék össze és védelmezzék a szépség virágait, tekintsenek úgy a szépségre, mint az erőnek egy valódi kifejeződésére. Habár Nikolas Roerich személyisége eltávozott, a szelleme tovább él a festményeiben és az írásaiban.

Hogy milyen utak követendők az írásaiból, szépen szemlélteti spirituális filozófiájának néhány alapelve:
"Akkor hát hogyan nézzünk szembe és győzzük le az életünk nehézségeit? Szomorú tapasztalatokon keresztül hamar megtanulod, hogy a tagadás védelme és az elutasítás teljesen értelmetlen. Továbbá, meggyőződsz róla, hogy az ilyen védelem káros; mint a sötétség mágnese, úgy vonzol magadhoz minden negatív dolgot. Micsoda szomorú öregkorra és jövőre kell felkészülnöd, az elutasítás keserű poharát kell kiürítened, sikertelenség keresztezi életed lépéseit és a szeretet szent megértésének a bűnös elferdítése.

Ezentúl kövesd Szent Ferenc szeretett teli útját - alkoss, alkoss és alkoss. Ebben az állandó alkotásban elnyered a bölcsesség örömét; túl rövidnek találod majd a napot, hogy kifejezhesd mindazt, melyet a lelked súg. A határ megértésének nevében elkezdesz közeledni az Egyesítés felfogása felé; a szépség és a tudás meghódítása kiteljesít majd téged - nem mint száraz részletek - hanem mint az evolúció egyesítésének szent jelei.

Az alkotásod során mindig tudatában leszel a benne szereplő legnagyobb felelősséggel a nagy Végtelennek. Ez a felelősség gyógyító javítója lesz teljes életed átalakulásának. Ez a felelősség-tudat még segíteni fog neked egyszer, hogy tartózkodj az ítélkezéstől; s bizony nem találsz majd időt az elítélésre és a tagadásra.

Alkotni, segíteni és adni; az itassa át létezésed, és a sötétség minden nehézsége és a tudatlanság ellenére állandó örömmé alakul majd át az életed. Az alkotás öröme elhozza majd neked holnapra a mindennapi kenyeret."

"Nők, ti vagytok, akik szövitek és kibontjátok a béke zászlaját; ti fogtok őrt állni az élet megjavítása felett. Világítsatok be minden szívet gyönyörű tűzzel, ami teremtő és ösztönző. Nektek kell elmondanotok a gyermekeknek az első szavakat a szépségről; tanítsátok őket a tudás áldott hierarchiájára; magyarázzátok el a kicsiknek a gondolat teremtő erejét. Nektek kell megvédeni őket a széteséstől és az életük legelején az eszükbe kell vésnetek, mit jelent az, hogy hősiesség és önfeláldozás. Nektek kell mesélnetek először a gyerekeknek a szellemi értékekről. És nektek kell kimondanotok a szent szót: "kultúra".

"A lelkesítés egy nemes cselekedet; buzdítás közben elkerülhetetlenül magunkat is lelkesítjük, mert a felemelkedés közben maga az energia is felfelé irányul, a kezdettől a végig minden ebben az irányban mozog. Ezzel a nemes felemelkedéssel kialakul a tolerancia tulajdonsága, melyre oly nagy szükség van. Ha csak szokásosan és felületesen vagyunk toleránsak, akkor az  nem más, mint képmutatás. Csak a szellem nemes lelkesítésén és a szüntelen munkán keresztül valósulhat meg ez a csodálatos tolerancia, amely elfogadja a különböző küldetéseket. Pontosan ez a tulajdonság, ha már természettől fogva kialakul, megteremti a bölcsesség mosolyát. Én arról a bölcsesség mosolyáról beszélek, amivel a bölcs a keresőt hallgatja; a gondoskodó szemeiben határozott bólintás: próbáld meg fiam. Sose gondolkozz, ha rálépsz az útra. Csak menj, ne tekints vissza, ne félj az akadályoktól és a tüskéktől. Emlékezz, ha a meredek lejtő túl enyhe, a felvezető út sokkal nehezebb lesz a számodra. Az akadályok nem csak akadályoznak, hanem támogatnak is téged. Emlékezz erre és áldd úgy ezeket a nehézségeket, melyek lépcsőfokok/előrelépések lehetnek számodra.

"Azok, akik életükben találkoztak a tanítókkal, tudják, hogy ők egyszerűek, harmonikusak és gyönyörűek. A szépség ugyanezen légkörének kell átjárnia mindent, ami az ő régiójukat eléri. A lángjuk szikrái át kell, hogy hassák azok életét, akik a hamarosan eljövendőre várnak. Hogyan találkozhatsz velük? Csak ha kiérdemelted. Hogyan várakozz? Egyesülj a szépséggel! Hogyan tanulj, és hogyan őrizd meg a tanultakat? Megtelve a szépség tudata által felruházott bátorsággal! Hogyan imádkozz? A szépség jelenlétében, mely elbűvöl minden ellenséget!"

 

A Roerich munkásságáról készült film szövegét
fordította:

Szabari Noémi
MTT Sziddhartha Alosztály
2009.

 


 

 

 

Üzenet a szerkesztőnek   
Teozófiai Társulat Az embléma szimbólumainak leírása.