Hare Krishna
Önfeledt imádat négytől hatig

Az egyik legforróbb nyári napon, 37 fokos hőségben igyekeztünk Csillaghegyen a Lehel utcába, a Krishnások egyik legnépszerűbb vasárnapi programjára, ahol - ígéretük szerint némi betekintést nyerhetünk filozófiájuk és lelki gyakorlataik lényegébe.
Viszonylag sokat tudunk kívülről a Krishnásokról. Szinte nap mint nap találkozunk velük az utcán, jellegzetes viseletük, kulturált magatartásuk ismerős; adományunk fejében könyveket, olvasnivalót kapunk tőlük. Adományunkat a hajléktalanok és szegények étkeztetésére fordítják, könyveiket szellemi épülésünkre szánják. Nekem több könyvem is van, amit az utcán kaptam tőlük, közte az egyik legszebb a Bhagavad Gitá, az Isteni ének, amit a mi társulatunk is kiadott. A másik kedvencem a Krishna mozgalom alapító atyjának, Prabhupádának az életrajza. Szeretem az életutakat tanulmányozni, az övé pedig különösképpen megfogott azzal, hogy azt az üzenetet hordozza számomra, hogy soha nem késő semmit elkezdeni, és ha kellőképp megvan az elhatározás, az indíttatás, a felsőbb inspiráció, "ha jó a cél, amit kitűztél magadnak - akadnak akkor biztos eszközök".

Védikus vallási körökben a Prabhupáda szó a legnagyobb tiszteletet fejezi ki, és a szentek között is a legnagyobbakat jelöli. Azt, aki mindig Krishna (a Legfelsőbb mester) lótuszlábánál van. Prabhupada 1965. augusztus 13-án szállt fel sáfrányszínű ruhájában egy teherhajóra, melynek egyetlen utazókabinját foglalta el, kora az utaslista alapján 69 éves volt. "Indiában akartam elindítani a mozgalmat, de egyáltalán nem támogattak", így Amerikába ment. A Commonwealth kikötőben megírta a "Krishna tudat tanítása Amerikában" c. bengáli verset, abból van az alábbi idézet:

" Az emberek legtöbbjét itt a tudatlanság és a szenvedély anyagi kötőerői fedik be. Az anyagi életben elmerülve azt gondolják, hogy nagyon boldogok és elégedettek, s ezért nem tudják megízlelni Vásudeva (Krsna) transzcendentális üzenetét. Nem tudom, hogyan lesznek képesek arra, hogy megértsék ezt az üzenetet.
Hogyan fogják megérteni az odaadó szolgálat ízét? Óh Uram, csak a kegyedért imádkozom, hogy képes legyek átadni nekik az üzenetedet.
Valahogy idehoztál engem, óh Uram, hogy beszéljek Rólad. Most Tőled függ, sikert érek-e el, vagy elbukom - ahogy te akarod.
Óh minden világ lelki tanítómestere! Csak ismételni tudom az üzenetedet, ezért ha Te is úgy akarod, erőt tudsz adni, hogy úgy beszéljek, hogy megértsék."

És beszélt, tanított fáradhatatlanul, megkülönböztetés nélkül megajándékozta az embereket az élet értelmével, nemcsak teóriát, hanem a mindennapok során megvalósítható életformát kínálva nekik. Ültette a magot a hippik között, tanított lakásokban, parkokban, később a templomukban. Nemcsak Amerikában, hanem később Európa-szerte dolgozott fáradhatatlanul.

"Egyik este a templomban, amikor elérkezett a kérdések és a válaszok ideje, egy nagydarab, szakállas fiú felemelte a kezét:
- Kaphatok avatást? - kérdezte Swamijitól.
A nyilvánosság előtt tapintatlannak tűnő kérés bosszantotta Swamiji néhány követőjét, de Swamiji higgadt maradt.
- Igen. - válaszolta. De először két kérdésre kell válaszolnod. Ki Krsna?
A fiú egy pillanatig gondolkodott, aztán így szólt:
- Krsna Isten.
- Igen - válaszolt Swamiji. - És te ki vagy?
A fiú megint gondolkodott egy pillanatig, aztán válaszolt:
- Isten szolgája vagyok.
- Nagyon jó. - mondta akkor Swamiji. - Igen, holnap avatást kaphatsz."

Egy kedves, fiatal hölgy kalauzolt bennünket az épületben, miután letettük a cipőnket. A gyönyörű előcsarnok után bementünk a templomba. Minden nagyon életteli, örömöt sugárzó, színes volt. Megcsodáltuk a nap mint nap többször színes ruhába átöltöztetett Krisnát, a szemben levő oldalon pedig Prabhupáda szobormását, akit mint alapítójukat rendkívüli módon tisztelnek és szeretnek. Szó volt a bhakták által felvállalt és nagyon komolyan vett kötelezettségekről. Még pár szót váltottunk a szertartás vezetőjével, aki nyílt szívvel üdvözölt bennünket, pár mondatban vázoltuk látogatásunk célját, és beszéltünk arról, hogy teozófusok hozták jó száz évvel ezelőtt Magyarországra is a Kelet tanait. Hiszen Isten EGY! - mondta és elsietett a szertartásra.

"Aki Engem lát mindenben és mindent Énbennem lát, azt Én soha el nem hagyom, s ő sem hagy el Engem soha." (Bhagavad Gitá VI.30.)

Körben a földön ültünk, először vele és az összegyűlt bhaktákkal együtt énekeltük a Maha mantrát, a felszabadulás nagy énekét: Haré Krishna, Haré Krishna Krishna Krishna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré. "Ez egy hangvibráció, amiről tudnunk kell, hogy transzcendentális, s mivel transzcendentális, mindenkinek szól, még akkor is, ha nem értenek a hang nyelvén. Ez szépség. Még a gyerekek is válaszolnak rá."

Így volt. A közös mantrázás után felolvasás következett a Bhagavad Gitából és írásmagyarázat, beszélgetés, kérdések, válaszok. Utána folytatódott a szertartás a kirtánával, ahol az extázis tovább fokozódott. Férfiak és nők külön csoportot alkottunk, az asszonyok kisgyerekeiket magukhoz ölelve pörögtek-forogtak, s az oltár előtt fokozódó ritmusban fergeteges örömtáncot járva fejezte ki mindenki extatikus örömét, egybeolvadását a Legfelsőbbel. "Krsna olyan régóta akarlak már látni! És most végre láthatlak!"
A kirtána végén következett az arati (ez egy szertartás, a Legfelsőbb Úr anyagból készített formájának imádata), azaz "az imádat, ami abból áll, hogy elfogadod a láng melegét, aztán lehetőségeid szerint hozzájárulsz az imádathoz." A körbehordozott láng melegébe érintettük kezünket, és homlokunk elé tettük a lángban megtisztult ujjainkat. Milyen egyszerű, mégis milyen jelképes szertartás ez. Közben füstölő felajánlás után valaki szertartásosan vizet hintett szét a táncolókra. "Óh univerzum Ura. Válj láthatóvá számomra!"
A szertartás után prasadam következett, olyan vegetariánus étkezés, amely azáltal, hogy először felajánlják a Legfelsőbbnek, lelkivé válik. A Védák szerint az emberi élet célja feleleveníteni a lélek eredeti kapcsolatát Istennel. Bár a prasadamot mi már nem vártuk meg, köszönettel búcsúztunk el a bhaktáktól, akik odaadó szolgálatuk által kapcsolódnak a Legmagasabbhoz. Mert minél odaadóbbá válik az ember, annál világosabban képes meglátni a szattva (jóság) természetében lakozó tudást.

Haribol! (Énekeld Hari (Krsna) neveit!)

Budapest, 2009. augusztus 2.

Nagyiday Adrienne
MTT Sziddhartha Alosztály