sziddhartha
                    .: 1. Cikk :.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


InterStat.hu

 

Nagyiday Adrienne cikke:
A lelki nyugalom titka

      Egy korábbi cikkben arról írtam, hogy a vágyaktól hogyan juthatunk el a vágytalanságig, és valójában mi is ennek a célja. A vágytalanság egy kvalifikáció az ösvényen, arról szól, hogy meg kell tanulnunk uralkodni az érzelmeinken, az asztrális testünkön.

      A lelki nyugalom és az önuralom megteremtése, amiről most lesz szó, hasonlóan fontos dolog, azt jelenti, hogy uralmat kell szereznünk nemcsak az érzelmeink, hanem a gondolataink felett is, vagyis uralnunk kell mind az asztrális, mind a mentális testünket. 

      Nézzünk csak szét környezetünkben! A villamoson rámordul valaki a mellette álló ismeretlenre holmi apróság miatt, miközben süt belőle, hogy a "világgal" lehet valami baja. Türelmetlenek vagyunk, ha tovább kell sorban állnunk a hivatalban vagy a bevásárlásnál. Haragszunk a kézbesítőre, mert a szomszéd ládájába dobta be a levelünket, és ingerlékenyen válaszolunk egy jó szándékú kérdésre, pedig nem bántani akart vele az illető, de mi mégis zaklatottan felelünk. Ismerős ugye mindannyiunknak? Hogy hogyan állunk általánosan, össznépi szinten az önuralommal? Mindenki felelje meg a kérdést maga. Zajlik az idegek tánca napról napra.

      Különösen fontos viszont ez a téma mindazok számára, akik úgy gondolják, hogy tudatosan másként szeretnének élni, mint az átlagember, és ezért elindultak a spirituális úton. Ezek az emberek testüket önkéntelenül érzékenyebbé teszik, mint mások, és idegeiket könnyen felizgathatja egy sivító hang, vagy egy hirtelen megrázkódtatás - autóriasztó hangja vagy fékcsikorgás - és minden terhet, rájuk zúduló nyomást sokkal élénkebben éreznek.

      Ennek ellenére tudatosan dolgozniuk - dolgoznunk kell azon, hogy egyre nagyobb nyugodtságra tegyünk szert a fenti körülmények között, valamint az adott körülmények felhasználásával. Nem vonulhatunk ki a nagyvárosokból valamiféle elzárt világba, egy idilli remetelakba, de ha már itt élünk, itt van megélni és tanulnivalónk, akkor próbáljuk a helyzetet a saját hasznunkra fordítani. Ha máskor és másként nem, nagyon hasznos, ha esténként időt szánunk rá, hogy végiggondoljuk a napunkat, és megpróbáljuk megkeresni és megtalálni önmagunkban a bennünk létező középpontot, harmóniát és szépséget. A külső, zavaró körülményeket pedig használjuk fel a koncentrációnk javítására, az összpontosítás gyakorlására. Nehéz körülmények között tanulni - haladást jelent. Minden alkalmat meg lehet ragadni, és fel lehet használni.

      Soha nem lenne szabad, hogy temperamentumunk elragadjon, kiabáljunk, vagy kivetkőzzünk magunkból, mert mindaddig, amíg ezeken a dolgokon uralkodni nem tudunk, amíg érzelmeink elragadnak és megbontják belső egyensúlyunkat, nem leszünk képesek világosan és tisztán látni. Ha megpróbálunk hirtelen nyugalmat erőltetni az asztrális vagy mentális testünkre, kiderül, hogy ez lehetetlen. Legjobb ilyenkor felkelni, valamilyen fizikai munkába fogni, gyomlálni vagy kerékpározni.

      Az érzelmek rezgései izgatottságot keltenek a mentális anyagban, ami által az ember gondolatai is eltorzulnak, és képtelen lesz az objektív, torzításmentes látásra. A hullámzó víztükör eltorzítja a benne tükröződő felhők, vízparti fák és hegyek képét. Ugyanígy vagyunk, ha felzaklatott lelkiállapotban, hullámzó érzelmekkel közelítünk meg egy problémát vagy helyzetet. Ilyen esetben sohasem lesz higgadt és kiegyensúlyozott egyetlen gondolatunk sem, mivel az érzelmi-indulati zaklatottság átszínezi és eltorzítja azt.

      Szenzitívnek kell lennünk, ugyanakkor mind testünk, mind idegeink felett meg kell szereznünk a tökéletes uralmat. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, mégis meg kell tennünk, ami tőlünk telik, annak érdekében, hogy a gondolkodásunkat zavaró erők egyre kevésbé befolyásoljanak bennünket.

      A higgadt gondolkodás egyfajta bátorságot jelent, azt, hogy félelem nélkül szállhatunk szembe az ösvény megpróbáltatásaival és nehézségeivel. A hindu szentírások nagy súlyt fektetnek a bátorság tulajdonságának kifejlesztésére. Vajon miért? Ennek a tulajdonságnak a gyökere az Én egységének felismerésében rejlik. A bátorság annak felismeréséből és megvalósításából nő ki, hogy megingathatatlanul érzem és tudom, hogy én vagyok a belülről fakadó isteni ÉN, és nem a külső eszközeim, illetve felismerem, hogy csak a külső én az egyetlen sebezhető részem.

      Ha egyek vagyunk az istenivel, akkor nem félünk semmitől. Persze néha, ha veszélybe kerülünk, mindezt elfelejtjük és visszariadunk. Ha mégis el tudjuk képzelni, és magunkban folyamatosan tudatosítjuk, hogy a belső ÉN mi vagyunk, és nem vagyunk azonosak a fizikai testünkkel, akkor nem érzünk félelmet. Ugyanis már a félelem egy röpke gondolata kegyetlen mélységekbe taszíthat bennünket a spirituális úton. Ha bármilyen félelmet éreznénk, akkor mindig a belső erőinket hívjuk elő, és nem valami vagy valaki kívülről jövő segítségét kérjük.

      Ha valaki már az ösvényre lépett, bizony számítania kell rá, hogy félremagyarázzák, vagy félreértik őt. Ki kell fejlesztenie egyfajta állhatatosságot és elszántságot is, hogy az útján végig tudjon menni. Gyáván nem lehet előrehaladni sem fizikai, sem szellemi értelemben. Nem elég csak jónak lenni, hanem erős jellemet is ki kell fejleszteni, amit sem a szokatlan, sem a félelmetes nem rendít meg.

      Az állhatatosság segítségével könnyebben viselhetjük el a minden ember életében jelentkező nehézségeket, és elkerülhetjük a jelentéktelen dolgokon való szakadatlan töprengést, amire sok-sok ember az idejét fecsérli. Az elmének bizonyos esetekben megvan az a hajlama, hogy dramatizáljon, és ezután a maga teremtette drámában éljen. Mindez felesleges, és gyengíti mind a mentális, mind az érzelmi természetünket. Haszontalan dolog elménknek megengedni, hogy töprengjen azon, hogy mi történhetett volna, ha. De ugyanolyan fölösleges dolog gondolatban újra és újra végigjátszani azt, ami történt, hiszen nem változtathatunk már a megtörténteken, ezért a szó szoros értelmében haszontalan bánkódni rajta. Mások az esetleg bekövetkező jövő miatt aggódnak. Az ilyen magatartás nagyon sokat árt és káros, meg kellene tanulnunk magunkat leállítani. Úgy képzeljük el az ilyen esetet, mintha egy motor üresen futna, forogna. Az üres futás jobban árt a gépnek, mintha dolgozna. Pontosan így vagyunk a gyötrődéssel is. A mentális nehézségek közül ezt a legnehezebb kezelni, egyben ez a fejlődés egyik legnagyobb akadálya.

      Nem számít, hogy mi éri az embert kívülről, bánat, gond, betegség, veszteség, mindezt semmibe kell venni, és nem szabad megengedni, hogy lelki nyugalmunkat megzavarja - tanítja "A Mester lábainál" c. könyvecske. Tudjuk, hogy régi tetteink következményei ezek, mi magunk okoztuk a múltban magunknak. Ha jelentkeznek, akkor örömmel viseljük őket, arra gondolva, hogy minden rossz mulandó, és hogy kötelességünk vidámnak és nyugodtnak maradni. Ez a bölcs tanítás megmondja, hogy miért nem helyes gyötrődnünk, bár attól tartok, hogy ezt viszonylag kevesen tudják magukévá tenni.

      Az ember elmélyíti és meghosszabbítja a saját fájdalmát azzal, hogy értelmileg valamilyen módon foglalkozik vele. Hosszú idő kell viszont addig, amíg felismerjük, hogy a külső dolgok egyetlen értéke csupán abban rejlik, hogy általuk valamiféle erőre teszünk szert. Ha ezzel a szemmel nézzük a továbbiakban a dolgokat, elnyerhetjük az értelem békéjét.

      Ha az élet nagy ciklusait tekintjük, és elemezzük saját múltunkat, persze nem a részleteket, hanem irányát és általános menetét, rájövünk, hogy minden rossz mulandó. Ha magunk elé képzeljük, hogy milyen gyakran történtek velünk olyasmik, mint gyász, betegség, veszteség vagy egyéb bajok, rájövünk, hogy ezek a dolgok egy idő után eltörpülnek, saját viszonylagos jelentéktelenségükbe omlanak össze. Az erőfeszítést fontos és érdemes megtanulni a múltunkból, mert a jelen makacsul ragaszkodik és kicsinyes aggodalmaskodással gátat vet a mélyebb tudásnak. A magunk múltjának megértése erősebbé tesz minket. Rájövünk, hogy az aggodalmaskodást és a körülményekre való állandó reagálást legjobb lesz elfelejteni. Naponta áramlik az emberre mindenféle gond és sokféle izgalom. Ezért jobb nem azonosítani magunkat a bajokkal, hanem amikor jönnek, figyelmet szentelni nekik, de utána félretenni, és lehetőleg teljesen elfelejteni.

      A szenvedések háttere majdnem mindig a nagymértékű képzeleten múlik. A karma által megszabott fizetség mennyisége igen gyakran kicsiny, de azzal, hogy az emberek általában helytelenül fogják fel a csapást, gyakran e miatt megsokszorozódik a szenvedésük.

      Kötelességünk (lenne) vidámnak és nyugodtnak lennünk. Ha megesik mégis, hogy nem tudjuk magunkat megszabadítani a levertségtől vagy bosszankodástól, vagy más nem kívánatos érzéstől, akkor legalább tartsuk azt meg magunknak. Ne árasszuk ki másokra, és ne mérgezzük vele az atmoszférát, mert így másokat terhelünk meg vele. Egyre inkább felismerjük, hogy mi magunk is tehetünk valamit az asztrális és a mentális környezetszennyezés csökkentése érdekében. Ha ebben némi gyakorlatra tettünk már szert, mi magunk fogunk elcsodálkozni, hogy korábban milyen semmiségek rendítettek meg bennünket, vagy tudtak leverni a lábunkról.

 

Egyre erősödő lelki nyugalmat kívánok szívből mindenkinek!

 

 

Nagyiday Adrienne

Magyar Teozófiai Társulat

 

 


 

Üzenet a szerkesztőnek   
Teozófiai Társulat Az embléma szimbólumainak leírása.